- Hmmm... - nyöszörgött Kate. - Jó reggelt!
- Nincs reggel. Még sokáig nincs reggel, sőt soha nem lesz. - dünnyögte az író és a hátára fordította a nőt.
Rick térdét a selymes combok közé fúrta, és elnyúlt a lányon. A könyökére nehezedett, nehogy agyonnyomja. Kate puha keble a mellkasához nyomódott, amitől apró remegések futottak végig a testén. Arcát a lány hajába temette. A finom, nőies illat felizgatta, a selymes bőr érintése kellemesen megbizsergette. Szerette volna mindenütt megérinteni, a száját, a nyelvét használni, hogy felizgassa. A mellét simogatva forró ösvényt csókolt a nyakára, vállára, s a lány suttogó sóhajai ösztökélték a folytatásra. A nőnek tetszett, ahogy a férfi simogatta, imádta szájának érintését a bőrén. Amikor Castle keze a hasára siklott, majd tovább vándorolt a lába közé, a belsejében izzó tűz fellángolt, míg végül szinte elviselhetetlenné vált. Körme a férfi vállába vájt, amint teste nekifeszült a másik testének, és hangosan felkiáltott. Csókjaik még vadabbak lettek, a simogatás még mohóbb, követelőzőbb. Kate olyan tüzet gyújtott benne, mint korábban még egyetlen nő sem, és Rick érezte, hogy elhagyja az önuralma. Amikor már nem tudott tovább várni, a lány combjai közé térdelt, és erőteljes lökéssel beléhatolt. Felnyögött a tiszta élvezettől. Folyékony forróság vette körül, és a gyönyör tüze olyan intenzív volt, hogy azt hitte, menten elemészti. Néhány pillanatra tökéletes mozdulatlanságba dermedt.

– Olyan
csodálatos vagy! – suttogta.
A lány lélegzete
ugyanolyan ziháló volt, mint az övé, és vágya ugyanolyan követelőző. A férfi
megcsókolta a nyakát, és érezte, milyen vadul lüktet ereiben a vér.Kate lábával átfogta
a derekát, és megemelte a csípőjét, hogy még mélyebben magába fogadja a férfit.Castle eleinte lassan
mozgott, de aztán a belsejében növekvő, sürgető vágy teljesen elborította, és
önuralma összeroppant. Vadul, szenvedélyesen szeretkeztek, és amikor mindketten
a csúcsra jutottak, Beckett a férfi nevét sikoltotta.Rick hatalmas nyögéssel
rogyott a lányra, az ágyhoz szegezve őt. Hosszú percekig feküdt még
összeolvadva vele, őrizve a pillanat bensőségességét. Kate minden erejét
kiszívta, de Ricknek, karjában a lánnyal sikerült a hátára gördülnie.Percek teltek el, mire
lélegzete ismét megnyugodott. Kate valamivel lassabban tért magához. A hátára
fordult, és a mennyezetet bámulta. Castle félkönyékre emelkedett, és lenézett rá.
Végtelen elégedettséggel töltötte el a látvány. A nő kábultnak látszott.
Szeme elhomályosult, arca kipirult, ajka rózsás és duzzadt volt a csókjaitól.Ő volt a
legelképesztőbb teremtés, akit csak ismert. Tökéletesen gátlástalanul
viselkedett, és a szeretkezés után sem sietett magához térni.Rick képtelen volt betelni az érintésével. Ujjai lassan vándoroltak felfelé egészen a nő melléig. Gyengéden érintette meg
a lövés okozta sebhelyet, s magát is meglepte, milyen harag fogja el a
gondolatra, hogy valaki ártani próbált neki. És ekkor rájött, hogy már nem sokáig halogathatja a dolgot. El kell mondania a lánynak, mit tett azért, hogy megvédje. S ha Kate tényleg úgy szereti, mint ahogy most tűnik, akkor meg fogja érteni. Ugye, meg fogja?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése